Horror történetek!! :´(

1,2,3... Ijedj meg!

Csöpp... csöpp... csöpp...

Az ablakon kövér esőcseppek folytak le, a vihar fáradhatatlanul verte az üveget. 
A kislány félt a vihartól, főleg, ha egyedül volt otthon. Most ez
történt, hiszen a szülei üzleti úton voltak valahol az ország távoli
pontján. 
Csak a kislány kiskutyája volt még otthon, amit karácsonyra kapott alig fél éve. 
A falióra háromnegyed tizet mutatott, odakint már besötétedett. A
kislány elfordult az ablaktól és a megvetett ágyához lépett. Kibújt a
papucsából és leguggolt kutyája mellé. Az eb felemelte a fejét és gyors
farkcsóválással hálálta meg a simogatást. Megnyalta a kislány kezét,
majd vakkantott egyet. 
- Halkabban Austin. Még felébreszted a szomszédokat. Tudod, milyen
gonosz Viktor bácsi. - csitította le Laura a kutyát, majd
felegyenesedett, felmászott az ágyra és bebújt a takarója alá - Jó éjt
Austin. 
A kislány behunyta szemeit és szüleire gondolt elalvás előtt. Szerette
volna, ha itthon lennének, mert akkor kimehetne hozzájuk és bebújhatna
közéjük. Ott mindig biztonságban érezte magát, s mindig nagyon jól
aludt. Persze általában reggelente a saját szobájában ébredt, de ez
cseppet sem zavarta, mert nem ébred fel, mikor édesapja áthozza. 

Most azonban nem tud hová bújni a vihar elől, egyedül kell elaludnia,
ami kicsit sem volt könnyű. Nagyon félt és minden egyes villámcsapásnál
és menydörgésnél felpattantak szemhéjai és kimeredt az ablakon az
esőre. 
Egy idő után megfordult és megpróbált nem foglalkozni a tomboló viharral, de ekkor sem tudott elaludni. 
Az óra szerint már lassan éjfél is elmúlt, de a kislány még mindig csak forgolódott az ágyban. 
A nyitott ajtón át kilátott szülei hálószobájába, de most hiába ment volna ki, senkit sem talált volna. 
Odakint újabb villám csapott be valahová, mikor valami furcsa zajra
lett figyelmes a konyha felől. Mintha csöpögött volna valami. Csöpp…
csöpp… csöpp… 
Nagyon megijedt, nem tudta, mi lehet a hangok okozója. A hátára feküdt
és bal kezét lelógatta Austin mellé. A kutya felemelte fejé mellső
lábairól és megnyalta a kézfejét. A kislány ettől megnyugodott kissé,
és ismét megpróbálkozott az alvással. Igyekezett sem a viharra, sem
hangokra nem figyelni, de még így sem volt képes álomba szenderülni. 

A konyhából megint hallatszottak a hangok: csöpp… csöpp… csöpp… 
A kislány szíve hevesen kezdett verni, s egyszerűen nem tudta becsukni
a szemeit. Félt, legszívesebben sírva fakadt volna, de ahhoz elég nagy
volt már, hogy tudja, ez nem segít. 
Kezét lelógatva feküdt az ágyán és hagyta, hogy Austin nyalogassa a
kézfejét. Ez megnyugtatta, bár azt nem tudta megmondani, hogy miért.
Talán így érezte, hogy nincs teljesen egyedül. 
Újból megpróbálta lehunyni szemeit, de csak erőszakkal volt erre képes
és így is minden egyes neszre felkapta a fejét. Néha lépések zaját
vélte hallani, néha mintha az édesanyja húst szeletelt volna a
konyhában, de vinnyogást is hallott. Ezek nagyon megijesztették, de
Austin mindig meg tudta nyugtatni annyira, hogy ne kezdjen sírni. 
De aludni továbbra sem bírt. A csöpögő hangok sem múltak el a konyha
felől, s végül annyira megrémisztették, hogy hiába lógatta le a kezét,
még Austin sem tudta megnyugtatni. 
Hosszú perceken át tűnődött, vajon mit kéne tennie, míg végül úgy
döntött, hogy megy és megnézi mi lehet a hangok gazdája. Még egyszer
utoljára leengedte a kezét és hagyta, hogy Austin végignyalja, ebből
merített bátorságot. Ezután felült és az ágy végébe kúszott. Óvatosan
lemászott a földre, s halkan elindult kifelé. 

Először a szülei hálóján kellett keresztül mennie, majd egy rövid
előszoba következet, s abból nyílott a konyha. Nagyon félt, lábai
remegtek, hogy a térdei össze-össze verődtek. Nehezen összegyűjtögetett
bátorságából minden egyes lépésnél elveszített egy keveset, s mire az
ajtóhoz ért, már mind elfogyott. 
A csöpögő hang most már biztosan innen jött, csak az volt a kérdés, vajon mi okozhatja. 
A kislány nyelt egyet, majd remegő kézzel lenyomta a kilincset. Az ajtó némán kitárult, s ő belépett a tökéletes sötétségbe. 
Bal kezével felnyúlt és némi nyújtózkodás után megtalálta a
villanykapcsolót. Halk kattanás hallatszott, majd vakító fény áradt
szét a helyiségben. 
A kislány kezeivel takarta el a szemét így óvva őket a bántóan erős
világosságtól. Mikor már úgy érezte, hogy hozzászokott a fényhez,
leengedte a kezeit. 

A látvány, ami elé tárult, elborzasztotta és undorította is egyaránt. 
A konyha amúgy hófehér falai most vértől voltak mocskosak, a linóleum
padlón húscafatok hevertek szerteszét. A konyhaasztal fájába egy
hatalmas kést állítottak, mellyel a kislány anyja a csontos húsokat
szokta szétvágni. 
Most azonban valami sokkal rettenetesebbre használták az eszközt. 
Néhány centire a pengétől a kislány kutyájának, Austinnak a megcsonkított teste hevert. 
A kislánnyal szemközti falra Austin vérével szöveget írtak: 
\"A gyilkosok is tudnak kezet nyalni!\